Nem voltam soha az az izgulós típus a suliban. Minek is stresszeltem volna. A gimiben még megalapozott tudással mentem be az órákra – persze már akkor is csak azokra, amik érdekeltek -, de a főiskolára elfogyott a lendület, mondhatni a felkészületlen hallgató magabiztosságával érkeztem a megmérettetésekre.
Nem is értettem, mi az a gyomortájéki bizsergés, ami kétszer is elfogott az elmúlt hetekben! Kedves ismerőseimnek köszönhetően, kik tapasztalt egyetemi oktatók, lehetőséget kaptam megízlelni a szerepcserét, és katedrára állhattam.
A Kodolányin egy csipetnyivel könnyebb volt a helyzetem, mivel ott Holdampf Linda stylist kolleginával “nagy duett”-ben toltuk a fejekbe a tuttit, de a BGE-n (korábban BGF, még korábban KVIF, azelőtt Kereskedelmi Főiskola…), egykori alma materemben már one man show-t kellett prezentálnom.
Hát, mit mondjak, könnyebb volt a padban ülni…
A téma mi más is lehetne, mint az öltözködés szerepe a mindennapi kommunikációban, szűkebb értelemben az üzleti szférában, továbbá saját arculatunk tudatos építése, azaz a manapság trendi selfbranding!
Tapasztalt üzletemberek körében megrendezésre kerülő, workshop jellegű találkozókon nem egyszer veszek részt, ahol is a zömmel férfiakból álló hallgatóság tudatos kérdésekkel tereli a beszélgetést számomra egészen váratlan irányokba, ami így egy improvizatív dialógussá fejlődik. Tartottam tőle, hogy a magyar oktatási rendszer emlőjén cseperedett, poroszos neveltetésben részesült hallgatóságom ezúttal a jól bevált kussolok, mer’ abból nem lehet baj taktikát alkalmazza, így biztos, ami biztos alapon készültem egy hosszabb előadásvázzal.
Nem tudtam elmondani.
Szerencsére, vagy inkább a tanárok modern felfogásának köszönhetően bátran kérdező, nyitott, szellemesen vitatkozó, érvelő közönséggel találkoztam, akik felvetéseikkel szétcincálták eredeti koncepciómat, így az előadások a hallgatóságot valóban érdeklő témák felé kanyarodtak. Mivel az anyagot lehetetlen egyetlen blogba belesűríteni, önkényesen kiemelném a számomra izgalmas részleteket.
Egymástól függetlenül mindkét társaságban felvetődött az öltözködés anyagi terheinek kérdése, ami rendkívül meglepett. Mint utóbb kiderült, hogy az egyik vendéglátóm szóhasználatával éljek, AA+-os anyagi potenciálú családok gyermekei töltik ki a hallgatóságot, így furcsa volt a pénz beemelése a társalgásba. Amellett, hogy ez egy rendkívül érzékeny téma, hiszen mások zsebével nem szeretek játszadozni, abban villámgyorsan megállapodtuk a csoportokkal – néhány informatív árat közölve -, hogy nem is annyira anyagiak azok a megfontolások. Az azonban nyilvánvalóvá lett előttem, hogy egyfelől nincsenek tisztában az árakkal, nem követik ezeket a termékeket, periférikusak a számukra, ebből adódóan fetisizálják annak költségeit. Másfelől miért is lennének vele tisztában, hiszen nem így öltözködnek, szubkulturális közegükben nem mérvadó a formális viselet, nem ez az a terület, amivel önmagukat meghatározzák, illetve kitűnni akarnának. Kifejtem. Rövid közvéleménykutatás során pillanatokon belül kiderült, hogy mindenkinek lapul valamilyen okos kütyü a zsebében, melyet nem csupán megvásárolni, de hónapról hónapra fenntartani is jelentősebb összeg, mint manapság ruházkodni. Ezen a ponton az is nyilvánvalóvá vált, hogy önmeghatározásuk markáns része a márkaválasztás. Az iPhone-osok kinevették a Samsung tulajdonosokat, és viszont… Tovább megyek, elképzelhetetlen számukra, hogy kihagyjanak egy-egy ikonikus nyári fesztivált, hiszen az onnan posztolt selfiek, a felöltözéseik, a “kikkel veszünk részt”, valamint nem utolsó sorban, hogy melyik ez az esemény, segít tűpontosan behatárolni magukat és egymást, erősítheti, vagy épp gyengítheti a klubhoz tartozás érzést. Összefoglalva: a formális ruházkodás – kevés kivételtől eltekintve, akik jellemzően már dolgoznak az iskolapad mellett – nem része az életüknek, nem követnek e tekintetben ikonikusnak tartott alakokat, nincsenek kedvelt márkáik, az adott trendekkel sincsenek tisztában.
Bíztató a mai 35-55 éves korosztályhoz képest, akikkel manapság dolgozom, hogy a mostani 20 évesek már egyértelműen egy brandvezérelt generáció. Igen, lehet felszisszenni, de ez igenis jó! Tudom, hogy a márkák agyatlan követése nevetséges szituációkat eredményezhet a társadalomban, de ha onnan közelítünk a megállapításhoz, hogy ezen lányok és fiúk már önmagukat is brandként használva, tudatosan építgetik a magukról a külvilág számára kommunikálni kívánt üzeneteket, akkor örülnünk kell!
Nem gond, hogy most még nincsenek tisztában azzal, mikor, mit kellene felvenniük, és hogy egy sötétkék öltönyhöz, illetve kosztümhöz milyen kiegészítőket kellene társítani. A lényeg, hogy bennük van a tudatos igény arra, hogy majdan megfeleljenek a státuszuk, társadalmi pozíciójuk, közegük és az adott szituáció elvárásainak.
Kedves Barbara és Judit, köszönöm a lehetőséget, remekül éreztem magam a katedrán, mennék újra bármikor!
Kun Gergely
