Úgy tűnik, a ruha is felsorakozik azon témák közé (politika, foci, IMF), amihez minden magyar PÓGÁR alanyiés professzionális szinten ért. Ez volna még a kisebbik baj, hiszen „vak tyúk is talál szemet” alapon még az amatőr is bele-bele nyúlhat a tuttiba, de inkább a „nehogymá’ megmondja valaki, mit vegyek fel oda én” típus látszik fölénybe kerülni.
Szerző: Kun Gergely
Rengeteg embert ismerek a ruha révén, akik a maguk területén nagyot alkottak. Pénzügyi szakértők, jogászok, fejlesztők, médiaguruk, színészek, orvosok, valami számomra izgalmas dologgal kereskedők, feltéve, de meg nem engedve néhanapján még politikusok is. Felnézek rájuk. Tudnak valamit. Valamiben jók. Valamiben nagyon jók, ezért rájuk bátran hagyatkozok, véleményükre adok. Sokszor elgondolkodom azon a ruhák közt bolyongva, beszélgetve velük, vajon tudnék-e a helyükben lenni…
Igazán szimpatikussá egyébként az teszi őket, hogy csak azért, mert egy bizonyos területen jók, nem érzik magukat felkentnek, hogy bármibe beleszóljanak, nem játsszák el, hogy mindenhez értenek. Ez a típus nem akarja megmondani a dokinak, hogyan műtse, még akkor sem, ha ő a legnagyobb pénzmogul. Kikéri a szakember véleményét mielőtt megveszi a legújabb laptopot függetlenül attól, hogy a csatornánál, amit igazgat mindenki az ő szavát lesi, és természetes, hogy a minden este telt ház előtt fellépő, ünnepelt színész se pofázik bele az ügyvédje dolgába.
Hagyatkoznak. Maguk is profik, ezért az ismeretlen talajon profikra építenek.
Aztán persze ott van az ellenpélda is, aki csak azért, mert saját közegében szent és sérthetetlen, mindenhol, mindent JOBBAN tud.
Megaherz, gigabájt, lóerő, utazás, szívbillentyű, argentín steak, edzésterv, percdíjak, toszkán borok, akciófilmek…. Nyilvánvalóan a „hovámitmivel” kérdéskörben sem ismer lehetetlent. Sőt, ez a típus általában hordozza magában a „nehogymá’ megmondja valaki, mit vegyek fel oda én???” habitust, amelynek eredményeként büszke sobrijóskaként feszíthet majd egyedül az üzleti konferencia nemzetközi közönsége előtt.
Pár hónappal ezelőtt elhangzott egy világszinten is tényezőként jegyzett magyar vállalkozó szájából a következő: „….pedig gyűlölöm a nyakkendőt, kényelmetlen, kifejezetten rosszul érzem magam tőle, de felveszem, mert a közeg, ahol mozgok, ezt várja el tőlem.” (Elnézést a pontatlan idézetért.)
Óriási, nem? Pedig ha valaki, hát Ő igazán megtehetné, hogy tesz a konvenciókra, ezért azt gondolom, hogy a nagy többség számára, akik egészen más dimenzióban mozgunk, kötelező az íratlan játékszabályok betartása! Ehhez pedig, már megbocsásson mindenki, bátran hagyatkozz olyan emberre, aki ebben a miliőben mozog nap mint nap, és ezerszeresen érik olyan impulzusok az uralkodó trendekről, amik segítik a vevőt a jó irányba haladni.
