Az értékesítés során, a vevőkkel beszélgetve nem egyszer hangzik el a számból az a mondat, hogy a jól megválasztott, elegáns ruházat a delikvenst “viselkedésre készteti”. Ilyenkor elsősorban arra gondolok, hogy az öltöny csak és kizárólag olyan mozdulatokat tesz lehetővé viselője számára, amit ilyen szettekben okvetlenül végeznünk szükséges. Nem oda illő elvárásokat támasztani az elegáns ruhákkal szemben hiba, nem fogunk benne tornázni, futni, fára mászni stb., így erre nem is kell, hogy alkalmasak legyenek.
Van azonban a fenti állításomnak egy második, ámbár véletlenül sem másodlagos jelentéstartalma is. Ahogy az emberek bizonyos típusa képes felnőni a számára kihívásnak számító feladathoz, úgy veszem észre azt is, hogy a laza ruházatról hirtelenjében formálisra váltó delikvensek fellépése, viselkedése elegánsabbá, kimértebbé, udvariasabbá válik. Nem mindig van ez így, de sokszor tapasztalom.
Olvasom az origo.hu-n, hogy nemzeti tizenegyünk hadvezérét a labdarúgó szövetség kommunikációs továbbképzésre küldi. Történik mindez azt követően, hogy Pintér Attila úr, a labdarúgást kedvelő honi közönségnek csak Pinyő, immáron nem először viselkedett méltatlanul. Méltatlanul a pozíciójához, közszereplői státuszához, nem utolsó sorban emberi mivoltához.
Akik ismerik őt, még ha csak felületesen is, nem lehetnek túlzottan meglepve. Pintér úr már labdarúgóként sem tartozott az intellektuális attitűddel megáldottak szűkebb csoportjához. Mind nyelvezetében, mind játékstílusában sokkal inkább konvergált már akkor is egy magányos, alaszkai favágó világszemléletéhez.
Természetesen egy percig sem állítanám, hogy a melegítőt öltönyre cserélő ember legott egy angol klub lordjához kezd hasonlítani, és elfogadom, hogy a pálya szélén álldogáló kapitányokból is elsősorban a szakmai tudásuk farag elismert menedzsert. Mégis kellemesebb nekem azt hinnem, hogy például Guardiola felkészültsége és eleganciája valamiért együtt járnak.
Tudom, hogy a labdarúgáshoz mindenki ért, így nyilván én is, ennek ellenére nem kívánnék olyan fejtegetésekbe mélyebben belemenni, hogy kinek, mikor, és legfőképp miért villant be a kapitányi poszton Pinyő neve.
A honi foci kikoptathatatlan hiénáin túl abban már régóta csupán kevesek képesek hinni, hogy a magyar labdarúgó bajnokság megnyerése tényleges szakmai munkán alapul, és nem például azon, hogy egynémely klub kap-e fizetést, tippmixezik-e, érkezik, illetve távozik-e elmeroggyant mecénás, aki fantáziát lát, majd csalódik. Csak azért, mert Pinyőnk egyszer véletlenül behúzta a bajnokit a Győrrel, ne adjon ez okot túlzott optimizmusra.
A kapitány, aki eldöntötte, hogy Taktaharkány, valamint Mezőkövesd színvonalán edződött játékosokra építi csapatát. A vezér, aki sértődésből mellőzi a német bajnokságban hosszú ideje remekül teljesítő játékost, hogy majd lehessen csodálkozni nemzetközibe’, vajon a labda miért nem pattan el az ellenféltől, miért is tudnak még a 90. percben is futni, miért is passzolnak pontosan, meg úgy általában miért is csinálják jobban mindazt, amitől ez a játék töretlenül a világ legnépszerűbbike.
Szóval ezt az urat külditek ti továbbképzésre, ahelyett, hogy végérvényesen nyugdíjaznátok?! Tényleg van ember, aki elhiszi, hogy Pintér Attilát már csupán ez a tréning választja el attól, amit a világ labdarúgása szakmai vezetőnek hív?!
Javaslom, kezdjétek el az alapoktól, és írassátok be Pinyőt az “első a”-ba!
Kun Gergely
