Olaszul öltözni egy életérzés. Egy olasz ruhaüzletben sosem termékeket árulnak, hanem egy jól megkomponált hangulatot tudsz magaddal cipelni bárhová. Az életünk minden területére kiterjedő “dolce vita” feelingnek csupán egy eleme a ruházat. Szorosan ide tartozik a gasztro élmény, az utazás, a társasági élet, a zajos járgányok iránti gyermeki rajongás, az átgondolt frizuránk, az igényes test kultúrája és persze a remek borok.
Saját tapasztalatom mondatja velem, hogy a magyar férfiember számára leginkább az autókkal kapcsolatos párhuzamokon keresztül lehet megfoghatóvá tenni az öltözködésben rejtező üzeneteket. “Tudod ez az öltönyök Maserati-ja!”… “Ez olyan, mint egy 500-as S Merci!”… “Igen, ez a szett valóban hibátlan, de sótlan, mint egy Volkswagen Golf!”…”Ez a ruha olyan antree, mint egy i8-as BMW!”
Egyből értik.
Baráti borozós beszélgetés döbbentett rá, mennyi párhuzam ül az öltözködés és a borok összevetésekor!
Szeretni a ruhákat egy dolog, tudni jól összeállítani a szetteket már más téma. Fogalmam sincs a savakról, a tanninokról, az acéltartályos, vagy a hordós érlelésről, a dűlőszelektált szedésről, a korai, vagy a kései szüretről. Egyet tudok, hogy nekem egy bor ízlik-e vagy sem.
Kell ennél több?
Naná, hogy kell!
Valaki, aki szimbolikusan fogja a kezed, begyűjti a visszajelzéseidet, és azok alapján finoman rávezet a majdani kedvenc italodra, ami ugyanúgy kellemessé teszi az estédet, mint egy jól megválasztott, hozzád illő zakó!
Nem vagyok a nyomulós, letaglózó értékesítési technikák híve. Nem is alkalmazom, de le is pattanok azon szitukról, ahol ezt érzem irányomban. A “vegyél bármi áron most azonnal” eladási filozófia véleményem szerint egy rövidtávú zsákutca. Együtt gondolkodni, majd pedig hagyni, hogy a vevő mondhassa ki, ez a neki tetsző darab, ez a számára komfortos szett, egy sokkal beágyazottabb bizalmi viszonyt teremt ügyfél és értékesítő között.
Kötetlenül beszélgetni borokról, nyíltan kimondani mi ízlett, mi nem, érezni, hogy gondolataink beépülnek a szakember javaslataiba és nem egy előre legyártott, sablon szöveget kell végighallgatni, aminek mentén nem a mi világunk tárul fel, hanem az eladni kívánt portéka dícshimnusza zajlik, na ez az, ami nekem kell!
Olasz borokat kóstolunk. Mi mást?!
Prosecco-kat követően könnyed, gyümölcsös, friss fehérek, testes, karakteres toszkán és dél-olasz vörösek, valamint egy olyan rozé, amilyet még életemben nem ittam!
Felmerül a kérdés, hogy miért nem tudunk megközelítőleg sem ilyen minőségű és hangulatú rozékat inni a hazai dűlőkről, mint a megkóstolt olasz. A válasz pofon egyszerű, azért, mert a hazai rozék szinte kivétel nélkül a vacakabb szőlőkből készített, hozzáadott szénsavval dúsított, a kocsmai szlogenre egyértelműen hajazó “szódával elmegy” kategóriák.
Tehát akkor olyanok, mint a török luxusnyaralás ideje alatt a ponyvás bazársoron fingért vett hamis ruhák?
Igen.
Mindenki tudja, aki valamit is látott már a világból, hogy kacat, nem az, ami lehetne, éppen ezért nem hozza az életérzést, de lehet pörgetni, mint a hamis Vuitton táskát, és szakértőt játszva szagolgatni, mint a pancsolt parfümöt…
Hogyan lehetne kiseperni a szart a hazai borpiacról?
Egyszerű: ne vedd!!!
Hallgass a szakemberre, tájékozódj, hagyatkozz azon barátaidra, akik ebben már előrébb járnak, légy nyitott és tanulj, valamint nem utolsó sorban ne vágyj arra, ami nem a te pénztárcád, mert úgyis átvered magad a hamis ígérettel!
Szóval az autós párhuzamok mellé szépen lassan felépülnek a borral kapcsolatos szimbolikák is. Mondhatnánk, inkább legyen egy ilyen zakód, mint három nívótlan, azaz, “Igyál inkább ebből két pohárral, mintsem abból egy üveggel!”
Kun Gergely
