Vége a Kiszel Tünde korszaknak!

Mulat a magyar. Meg persze bálozik. És ha már bálozik, hát kiöltözik, azaz hogy…

Mióta csak léteznek, a bálok a társasági események csúcsát jelentik. Meghívottnak lenni kiváltságnak számított, jobb helyeken annak számít ma is. Finom jelzés volt ez a résztvevők és a távol maradók között arra vonatkozóan, kik is az arra érdemesek!

Nem lehetett kérdés, hogy a bálozók kitettek magukért, és minden eszközzel kommunikálták a világ felé az elit klubhoz tartozás üzenetét. Hetekig beszéltek, beszélnek még ma is arról, hogy ki érkezett hat lovas hintón, vagy gyalogosan, limuzinnal, vagy a legújabb Bugattival?

Téma volt, mely királyi szalonok költeményeiben jelentek meg az arra érdemesek, és kik azok, akik korábbi ruházatukat frissítették csupán. Ugyanúgy skandallumnak számított, és a folyton fanyalgók fegyverébe muníciót adott, ha a figyelmetlen (vagy pénzéhes) készítő egyazon kreációt adta két, egymással rivalizáló dámának!

Kiesni a körből maga volt a bukás, visszakerülni pedig képtelenség, éppen ezért senki sem akart hibázni. Ahogy az alapvető erkölcsi normákat, vagy a viselkedés szabályait sem kell feltétlenül kódexekbe vésni, a báli megjelenés etikettje is íratlan normák szerint alakult ki, és finom változásokkal öröklődött századokon át családról családra.

Úgy tűnik, ez most sincs másként. Az igazi minőség irányába mutató trendfordulóként is értékelhetjük akár, hogy az évről évre megrendezett, hazai berkekben kiváltképp rangosnak számító Story Gála hangsúlyozottan nem vétette fel vendéglistájára Kiszel Tündét, továbbá Gáspár Győzőt (Győzikét, oh mily’ szép!) sem!

Rájuk már nincs szükség - Győzike és Tünci

Az értéktelen giccs szinonimájaként is ismert parti maca lázasan kereshet egyéb felületet legújabb beszédképtelen, huszonéves rajongójának bemutatására, továbbá “home picture” bázisú falinaptár kreációjának vérszegény propagálására.

Nem tartom valószínűnek, hogy volt olyan esemény, amitől Tüncike levakarhatatlan celebbé vált a hazai “Zs” kategóriás médiafelületeken, de az biztos, hogy élő tanuk nincsenek ennek igazolására. Sajnos Magyarország kebel- és szemöldökcsodája is azok táborát gyarapítja, akik arról híresek, hogy híresek. Győzikét meg aztán tényleg hagyjuk…

Hát ez a szett sem jött össze

Gondoltam hát, hogy a vállalhatatlan gagyi kigyomlálásával elérkezett az idő, amikor ha nem is ‘face control’, de egyfajta önkéntes ‘dress code’ kerül bevezetésre az ilyen eseményeken. Csalódnom kellett.

Itt is van mit csiszolni: Joshi Barat

Az igaz, hogy a felvonultatott szettek messzemenően megugrották az 1980-as évek ceské krumlovy báljainak almazöld és padlizsánlila pincérzakói által felállított etalont, de azt gondoltam, ennél azért már magunktól is messzebbre tekinthetnénk.

Kicsit túl lett öltözve az úr

Érthetetlen, hogy az elegáns magyar férfi ruhatárából miképpen hiányozhat a szmoking???!!! Nehezen tudom elfogadni azt az érvelést, hogy azért nem vásárolnak meg egy ilyen ruhadarabot, mert évente csak párszor vehetik fel. És?! Ha csak egyszer mész el egy évben vízpartra nyaralni, akkor már strandcuccot sem veszel??? Abszolválod a horvátországi pihenést egy mackóalsóban???!!!

A Loftban azt szoktam javasolni a hezitáló ügyfélnek, hogy két esetben vásároljon meg egy igazán komoly, urambocsá’ drágább szettet. Egyfelől, ha minden nap hordja, hiszen amiben a fél életedet töltöd, az legyen már jó! Másfelől, ha csak alkalmanként veszi fel, mert úgy nem használódik, sokáig kitart majd!

Kiváltképp érvényes a szmoking vásárlásakor ez a második eset, mivel a legvérmesebb bálozók is egy évben 3-4 báli estét tudnak abszolválni. Feltételezve, de nem megengedve, hogy szmokingunkon nem helyezzük el az est folyamán felvonultatott vörösborok, illetve malacsültek árulkodó nyomait, ruhánk sok-sok éven át lehet lelkes kísérőnk ezeken az elegáns eseményeken.

Bár mi alapvetően a férfiak ruházatára koncentrálunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy hölgytársaink a báli szettek tekintetében több kört is ránk vertek, így aztán különösen visszatetsző – nevek említése nélkül – az, amikor egy ragyogó és az alkalomhoz tökéletes ruhában megjelent nő férje (barátja/partnere stb.) remekül hozza a “teliszart krumpliszsák” szerepet…

Szóval, Uraim, ne tessenek félreértelmezni a “no smoking” feliratokat!!!

Kun Gergely

GARDRÓB

Felnőtt tartalom, csak igényes és érett férfiaknak! Mindent megtudsz arról, hogy mit tehetsz azért, hogy a nők felfigyeljenek rád, az üzletfeleid elismerjenek, és követendő példának tartsanak, de legfőképpen, hogy te magad rátalálj saját stílusodra.

INSTAGRAM