Hihetetlen, hogy rohan az idő, valamikor 2004 végén találtunk rá a helyre. Nem volt igazán konkrét elképzelésünk, de egy valamit tudtunk: igazi trash helyszínt keresünk, ma úgy mondanánk, off-location storyt, messze a mainstream sodrástól, még messzebb a klasszikus plázáktól, és a lehető legmesszebb a RölTex-es nénikéktől!
Nem tudtuk, milyen lesz, de a neve már megvolt. Szinte úgy van ez, mint mikor a gyerekedet várod! Vagy azért ne túlozzunk? De ha már gyerekek, elképesztő, hogy a nagyobbik már 15 múlt, és ekkortájt még fél éves se volt… a kicsi meg még a kanyarban se.
Loft Outlet
Tudtuk, hogy ez lesz a neve, ezért kerestünk hozzá vérbeli loftot. Az outlet meg adódott a szisztémából, aminek a megértetéséhez 15 év sem volt elég.
Tervezett, első osztályú többletgyártás – ez volna az outlet. Nem hibás, nem mérethiányos, nem tavalyi, nem hamis.
Arcbaverő feszültséget akartunk kelteni a felvonultatott ruhák minősége, respektje, a kollégák szakértelme, illetve a helyszín egyszerűsége között. Sikerült is. Cerruti, Valentino, Ungaro… velük kezdtük. Aztán jöttek a többiek szépen úgy, hogy felsorolni is nehéz! Versace, Roberto Cavalli, Gianfranco Ferré, Caliban, John Richmond, Carlo Pignatelli, Trussardi, DIESEL, Lanvin, Corneliani, Gianni Lupo, Britti, Alessandro Gilles, Squad2, ALEA… tutti kihagytam egy tucatnyit.
Nem akartunk butik feelinget, mondván, úgyis a ruhát viszed magaddal, nem a helyszínt!
Hányszor hallottam, hogy nem fog menni, meg hogy be kéne menni a belvárosba, meg hogy shop hangulatú hely lenne a jó?! Vicces, mert rendre olyanok mondták, akik ide jártak, tehát nekik megfelelt, franc se tudja, miért gondolták, hogy akkor másnak nem fog.
Aztán hirtelen egy hazai kisváros mennyiségű emberke járt már ide, s jár még ma is. Sőt, egyre többen lesznek! És ez jó érzés.
Persze az is jó volt még, amikor mindenkit ismertem személyesen. Aztán jött a haver, a haver haverja, aztán már nem csak azt az arcot nem ismertem, aki az ajtóban állt, de akire hivatkozott, azt sem…
De nem volt gond, mert ők ismertek engem! Valaki jól beharangozott nékik előre, szóval ide már hazatértek első alkalommal is.
Na, és ez nem változott. Többen lettünk ebben a klubban, de ide jönni még mindig jó! Ez az az érzés, amit el akarok vinni innen! Még nem tudom, hová, de ha megtudom, egyből szólok!
Nekem közben az életem lett ez az egész. 15 év. A felnőttkorom fele? Remélem sokkal több lesz még!
Most el kell innen menni.
Mindenkinek. Nem csak nekünk. Az egész telep költözhet. Lakópark lesz a helyünkön. Mer’ abból még úgysincs sok…
Bánni nem bánom, csak hiányozni fog, magamtól nem mentem volna el innen. Ha akartunk egy témát fotózni, csak körbe kellett sétálni a helyen! Itt tényleg minden van! Autóroncs, rámpa, teherlift, törött üveg, fák, bokrok, háztetők, kábelek, drótok, érthetetlen feliratok, raklapok, szemét, sehova se vezető sinek. Az egész telep úgy néz ki, mintha egy unatkozó kisgyerek összekeverné a legóit, és városkát építene belőlük.
Tényleg hiányozni fog…
Kun Gergely
