Most, hogy hátunk megett tudhatjuk a nagyigmándi önkéntes tűzoltók jubileumi, 125 éves bálját, egyúttal a nem annyira intenzíven fluktuáló törzsközönség hetvenkettedszer is meghallgathatta a rendezvény fővédnökének, Vitéz Szíkszóyy Alajos Ottokár, nyugalmazott tűzoltóparacsnok, ma is aktív háztűznéző közkedvelt történetét a híres alsóigmándi pajtatűzről, többen is elérkezettnek látták az időt az eseménysorozat megreformálására.
No, nem mintha nem töltene el bárkit bizsergető otthonosságérzet, amikor már vakon is leemeli a rántotthúst ugyanarról a helyről, asztaltársasága változatlan (…ütemben öregszik…), és a konferanszié évről évre, óramű pontossággal a tizenegyedik unikum-dreher mixet követően hány bele a tubába.
– Anyukám, egy perc, és tálalják a töltöttkáposztát!
– Már éjfél???
– Még nem, de a Kopánszky épp most húzott be egyet a Szabó főorvos úrnak, aki részegen a parketten a nejét csöcsörészte!
– Ja, igazad van, drágám, akkor minnnnyá hozzák!
Az ilyen és ehhez hasonló panelek minden visszatérő esemény óhatatlan velejárói. Nem csoda, hogy a szervezők könyékig rágott körmökkel igyekeznek ötletelni, hogyan is tehetnének valamit a krónikus unalombafulladás ellen.
Nem rossz gondolat, bár persze nem is túl kreatív a zenekar csereberélése, mivel szerény nyomott tapasztalataim szerint éjfél körül még a legelvetemültebb metálbandák is a “Csavardfelaszőőnyegettmégmaéééjjjel”-t csapatják, s a Zúri közönség rockandroll-nak vélt szabadmozgást végez.
Gyakorlott bálra járóként nekem jobban bejönnek a vendégsereget valamelyest aktívabb részvételre sarkalló lehetőségek, de még ennél is szórakoztatóbbak a tematikus rendezvények.
Legyen szó barokk-, századeleji-, halász-, vadász-, madarász-, olasz-, francia-, orosz-, vagy bajor bálról, a hazai közönség legalább fele az alkalomhoz illőnek érzi évtizedes, polyurethan érettségi öltönyét, elektrosztatizáló, banánzöld, rövidujjú ingét és zsírpecsétes nyakkendőjét az adott tematikához.
Fentiek tudatában kissé tartottam attól, hogyan is fogadja majd a vendégsereglet a rendes évi Teniszbál témájául a Gatsby történetet.
Meg kell mondjam, hogy mind a résztvevők, mind pedig az est szervezői jelesre vizsgáztak!
Az érkezés pillanatától az est főbb állomásain keresztül az 1920-as, ’30-as évek Amerikája folyamatosan jelen volt.
A szeszcsempészek után kutakodó rendőrök, az újságjait kínáló rikkancsfiú, a hosszú szipkáikkal csücsörítő, tollboába csavart, feslett hölgyek, a fényesre vikszolt lakkcipőkben, dobtáras fegyvereikkel flangáló gengszterek, a hófehér selyemsálas, cilinderes házigazda korhű kuliszzái voltak az eseménynek.
Le a kalappal a vendégsereg előtt, akik a kényelmes fanyalgás helyett a játékos összekacsintást választották, s vidáman gyalogoltak bele a jól felépített díszletbe!
Így kell ezt csinálni! Remekül éreztük magunkat!
Kun Gergely
