Időtlen idők, azaz dehogyis, inkább csupán a demokrácia létrejötte óta a demos, a nép istenadta joga a ius murmurandi – a mormogás joga, tágabb értelemben a plebs elvitathatatlan lehetősége a felszólaláshoz a mindenkori hatalommal szemben. Az évszázadok során többszörös metamorfózison átesett alapjog rengeteg formát öltött, manapság a szabad véleménynyilvánítás elnevezés áll legközelebb az eredeti keretekhez, mely határmezsgyéket a kemény kritikákon át egészen, a közösségi térben elkövetett trollkodásig bezárólag ki-ki a szája íze szerint értelmez.
Kritikát jellemzően ékesszóló lángelmék fogalmaztak meg, s a nép által visszhangzott gondolataik már akkor is segítettek politikai szekértáborokba terelni a mélyen tisztelt polgárokat. Az idő múlásával – és kitartó, következetes munkával – a nép jelentős része sikeresen küzdötte le magát egy annyira alacsony szintre, ahol már a magvas gondolatok értelmezhetetlenné, ezáltal feleslegessé válnak, így a morgolódást, legyen az bármilyen irányú, egybites tőmondatokba kellett sűríteni ahhoz, hogy munícióval szolgálhassanak a hétköznapi diskurzusokban.
Ekkortájt jelent meg a porondon a politikai elemző intézménye, és ezzel egyidejűleg ennek elfajzott változata, a politikai elemzőnek látszó biorobot, a politikai bémunkás – lásd politischer Lohnarbeiter. 🙂
Felmerülhet a kérdés, minek bíbelődik ilyen fejtegetésekkel egy öltözködéssel, tágabb értelemben viselkedési kultúrával foglalkozó blog?
Megmondom.
Az, hogy napi szintű csatákat folytatunk a hozzánk betérő emberekkel a bennük kialakult öltözködési gátak lebontásáért, számunkra megszokott. Így kell megvédeni a világ minden pontján, minden pillanatban elfogadott navy blue öltönyt, hogy az nem BKV kék (fiatalabb olvasók kedvéért BKK kék…), a barna szín nem csupán a katonai ruházat része, zöldet nem kizárólag vadászok viselnek, a szürke nem mindenkit emlékeztet egérre, élénk színeket nem csupán melegek viselnek, és igen, tisztelt uraim, létezik másfajta színű cipő is, mint a fekete…
Az elmúlt hetekben a politikai bulvár legaljáról érkező, összehangolt támadás érte egyik kedvenc ruházati kiegészítőmet, a jobb helyeken inkább vitorlás mellénynek hívott, az idehaza közismerten pufimellénynek titulált ruhadarabot. Mindazon bértollnokok, kik képesség hiányában nem tudnak frappáns és nem utolsó sorban megalapozott kritikát megfogalmazni trollkodásuk céltábláiról, alantas módon könnyen emészthető külsőségekbe kapaszkodva törnek babérokra.
Az emberek azon része, amelyik a gondolkodást nem tekinti opciónak, örömmel csap le ezen leegyszerűsítő meghatározásokra, és vidáman harsogja frissen szerzett tudását a Hörpi Büfében. A külső jegyek metafórává alakulása nem ritka a történelem során, gondoljunk csak többek között a pufajkás, a kéksisakos kifejezésekre, vagy régebbről a vörösingesekre akár, de a lodenkabát jelentősége is túlmutat a ruhadarabon. Ezek mindegyike egy jellegzetes vonás alapján sorolja egy kalap alá egy homogén csoport képviselőit, ugyanakkor bántóan leegyszerűsítő is lehet.
Pufimellényes NER lovagokról olvasok mindenütt, ahol a politikai elemzőnek látszó, fizetett troll igyekszik megspórolni az oknyomozó újságírással együtt járó fáradalmakat és szorgalmat. Különösen veszélyes ez akkor, ha egy valóban létező társadalmi jelenséget tesz ezáltal idézőjelbe a munkáját trehányul végző író.
Nem, kedves újságírók, a komoly melót nem tudjátok megspórolni! Tessék feltáró kritikai észrevételeket tenni mindenütt, ahol erre alapot szolgáltatnak, és akkor is tartani kellene egy intellektuális nívót, ha úgy érzitek, hogy a mondandó nem mindenkinek jön át. Bízzunk benne, hogy a szinvonal emelése tájékozódásra fogja ösztönözni a mélyebb értelmi szinten mozgókat is.
Egyébként pedig hogy várhatjátok el, hogy ne tituláljanak benneteket riposztozva romkocsmákban sörözgető, kockásinges, kinyúlt pulcsis álértelmiségieknek, ha ti is ezen a szinten háborúztok?
El a kezekkel a pufi mellényektől, tessék melózni, a hátam közepére sem kívánok egy újabb ruházati dilemmát a vevőink fejében, van elég e nélkül is!
üdv
Kun Gergely
