Forrongjál csak kisfiam, forrongjál! Aztán, ha lehiggadtál, járj egyet valamelyik budapesti plázában délután 4-től, utazz néhány megállót a 4-6-os villamoson Budapesten, nézelődjél pár percet egy átlag magyar diszkóban, majd hazafelé menet, kérlek, használd valamelyik éjszakai járatot! Meg fogod látni Te is, hogy ugyanazt az egysejtű, gyúrós faszfejet találod mindenütt.
szerző: Kun Gergely
Ez a poszt biztosan nem akar az n+1-ik társadalomfilozófiai értekezés lenni a ValóVilág 6-os szériájáról, így nem tárjuk fel, mit hozott kicsiny életünkbe a VV6, felelős-e az iraki válságért és mi köze az új orosz-magyar atompaktumhoz.
Viszont: nem szégyellem bevallani, hogy ezidáig néztem a vévéket, mentségemre ide írom, évről évre egyre kisebb lelkesedéssel, illetve úgy gondolom, nem vagyok egy Vidnyánszky szintű ember, akinek látnia se kell egy újra hangolt „István a király”-t ahhoz, hogy mélyenszántó kritikai észrevételekkel illesse a produkciót. Szóval belenéztem ebbe a legújabba is, de amit láttam, az menthetetlenül lehangolt.
Megpróbáltam felfedezni a mostani játékosokban azt, hogy kik is ők valójában. Öltözékünk, frizuránk, ékszereink, egyéb kiegészítőink, nők esetében a smink, egyszóval megjelenésünk megpróbál üzenni a külvilágnak, ki is az, aki belépett itt egy kis közösségbe. Anélkül, hogy valamiféle önkifejezési totemoszlopként kezdenék el tekinteni a korábbi szériák bármelyik szereplőjére, azt kell mondjam, hogy anno voltak még pozitív értelemben használható sztereotípiák, standardok, ha úgy tetszik szubkultúrákra jellemző vonások.
A „rockercsávó”-ként beharangozott srác hosszú hajú volt, szegecses bőrdzsekit hordott, metálvillákat mutogatott, yeeeaaaah-zet, kemény volt. A „miss Picsa” szerepét játszó hölgyemény rikító volt, habcsókos, meg rózsaszín, nyávogott és lakkozott, csacsogott és rúzsozott. A „szende lányka” szende volt és visszafogott, a „spanyol macsó” kanos volt és harsány, az „intrikus” intrikált, zrikált és mindenkit kritizált.
Mikor ezeket írom, még csak kicsit több, mint fele csapat lakja a villát, de már most megállapítható, hogy nem a műsor az, ami károsan befolyásolja a hazai közerkölcsöket, kultúrát és normákat, EZ A NAGY BÜDÖS HELYZET MA A VILLÁN KÍVÜL! A VV6 nem tehet mást, mint merít a sokaságból, és bemutatja őket. Írják itt mindenfelé a nagy forradalmár erkölcscsőszök, hogy micsoda példa ez a gyerekeinknek (megjegyzem sokuknak 40 éves korára gyereke sincs…), meg hogy mivé lesz így a világ, ha ezeket a fiatalokat tárja elénk követendő példaként a ZERTÉELKLUB…
Erre csak azt tudom mondani: forrongjál csak kisfiam, forrongjál! Aztán, ha lehiggadtál, járj egyet valamelyik budapesti plázában délután 4-től, utazz néhány megállót a 4-6-os villamoson Budapesten, nézelődjél pár percet egy átlag magyar diszkóban, majd hazafelé menet, kérlek, használd valamelyik éjszakai járatot! Meg fogod látni Te is, hogy ugyanazt az egysejtű, gyúrós faszfejet találod mindenütt, akinél még a legfinomabb japán műszerek sem képesek agyhullámokat kimutatni, aki csak az erőből ért, zéró jövőképe van, aszfalt sötét, primitív.
A félreértések elkerülése végett az ilyen agyhalott zombi már messziről üzen feléd: koromfeketére zselézett, lehetetlen rőzse, vagy borotvált fej, esetleg fél szembe lógó hajcsomó. Szigorúan hamis (tök gáz az eredeti..) feszülős póló, szakadt farmer (édes Istenem, mikor volt az divat???!!!), széttiport edzőcipő, neon szín gagyi óra. Csapatban különösen erős, vérparaszt!
Valami hasonló homogenizálódásnak lehetünk szemtanúi a csajok esetében is. Plasztik, műcici, hajhosszabított, kefeszempilla, seggszáj, szénszoli, csontváz gebe, affektáló dubajpatkány, esetleg még kivénhedt külvárosi toprongy, ex-rudazó, kompletten 15 ezer rúgóért már tied, kamionos hajtós, harsány retek.
A VV és a hozzá hasonló műsorok nem a motorjai annak az egyre aggasztóbb jelenségsorozatnak, amiket úton útfélen tapasztalhatunk, nem az előidézői, hanem éppen hogy egy egyre növekvő sötét, műveletlen, tájékozatlan, minden újra bezárt tömeg színvonalának kiszolgálói. Nem baj, ha nézed, az a baj, ha csak ezt nézed!
Ha te is ilyennek látod, hallasd a hangod, érjen el minél messzebbre!