Az internet segítségével végigsepert a planétán az “Ice bucket challenge” nevű kezdeményezés. A résztvevők intelligenciahányadosával arányosan születtek sablonos, fáradt tömegvideók, de számtalan olyan klippel is találkozhattunk, melyek kifejezetten szellemesen használták ki arculatépítésre, vagy akárcsak egy jó poén bemutatására ezt az ajándékba kapott 30 másodpercnyi hírnevet.
Nem sokat konyítunk a ‘pörszönöl brending’hez mint tudományhoz, de ha létezik olyan, hogy karaktergyilkosság – és állítólag létezik -, akkor minden bizonnyal jól körülhatárolhatóan megszületett a minap a “karakter tüdőlövés” fogalma. Ezt a meghatározást ezentúl majd azokra a szituációkra fogják alkalmazni, amikor a delikvens nem csak úgy egyszerűen kiírja magát a számottevő emberek csoportjából, hanem a tüdőlövéshez hasonlóan hosszas szenvedéseket okozva önmagának, még jó ideig szembesülnie is kell önmaga nevetségességével. Abban ugyanis biztos lehet bárki, hogy egy ilyen magas labdát, amit dr. Falus Ferenc úr a videójával felhajított, még a legjobb érzésű ellenfél is kíméletlenül lecsap.
Tudom, hogy nem szorul hosszas elemzésre maga a klipp, hisz minden másodperce bravúrosan felépített és vérprofi. Hiszem, hogy aki egyszer látta, az többször is megnézte. Abban az esetben mindenképp, ha ugyanúgy lesokkolta a látványvilág, mint engem.
Kezdeném azzal, hogy egy olyan kaliberű embert, mint dr. Falus Ferenc, aki komoly szakmai múlttal rendelkezik, most pedig a székesfőváros vezetésére aspirál, csak és kizárólag öltönyben, esetleg ‘business casual’ ruházatban szabadna megpillantanunk. Tartozna ezzel múltjának, korának, a kiszemelt pozíciónak és nem utolsó sorban nekünk, választópolgároknak. Kivételt ez alól csupán olyan esetek képezhetnének, amikor pl. a delikvens sportol, ha ezen tevékenysége az arculatának része.
A nyitó jelenetben egy számunkra ismeretlen ember, aki ruházatából ítélve épp az imént vihette ki a szemetet, elfogadja a kihívást. Hogy kik és mire hívták ki, azt egyelőre még jótékony homály fedi, de szerencsére másodperceken belül beúszik a képbe egy kifejezetten műértő kutya. (Valószínüleg még ÁNTSZ-es korszakában olthatta be a gazdája rossz ízlés ellen) Az eb egyszer csak ádázul vakarózik, amit a felületes szemlélő akár még a bolhák elleni illiberális fellépésnek is vehet, de hamar világossá válik, hogy a segítőkész négylábú csak a vállalhatatlan zokni/papucs kombinációt igyekezett kitakarni a jelenetből. Nem hiába, a kutya az ember legjobb barátja.
Eddig a pontig még azt is gondolhatnánk, hogy egy tudatosan felépített, kusturicai klisével van dolgunk. Van itten, kérem szépen, ágról szakadt pasi, nő egy lavór vízzel, járni alig tudó purdé, bolhás kutya, legelésző ló, természet lágy öle. A faszi kissé beszédhibásnak tűnik, bár az is lehet, hogy csak be van baszva, esetleg szippantott. A szöveget nem nagyon lehet követni, kissé improvizatív.
Első blikkre fogalmad sincs, hogy ki ez, mit akar?! Terrorista, aki épp követeléseket próbál megfogalmazni? Nem tűnik dzsihádistának, bár a szemeiben van valami réveteg… és mire kell a kölök??? Csak nem fogja itten lefejezni???
A kisfilm elérkezett a csúcsjelenetéhez. Az időközben megjelenő másik kutya, amelyikről sokáig azt hittem, hogy borzas macska, haverjával együtt kibattyog a képből, ezzel mintegy nagytotálban ráirányítja a figyelmet a pólós, klottgatyás csávóra. Tudod, hogy valami készül, mert a kutyák meg szokták érezni az ilyet. És hopp! A főnök, akiről időközben a pólója alapján azt is megtudtuk, hogy ő a legjobb apa, egy intéssel parancsot oszt, s a lavóros amazon legott nyakon borítja egy lavór vízzel…Teszi mindezt nagy-nagy örömmel, minden egyes mozdulatában benne van még a tegnap elszenvedett verés megalázó emléke… na mindegy, majd azt mondjuk, hogy átesett a retrieveren…
A vízből persze kapott az az eszement kis purdé is, aki folyton láb alatt van, f..nak rohangál ott folyton az ilyen?! Éktelenül nagy sivalkodásba kezd a számunkra láthatatlan operatőr nagy-nagy örömére (az is biztos egy szadista állat…). Közben persze a csöpögős csávó is igyekszik valamit közölni, de ebből semmit sem lehet érteni a kölök visítása miatt. Tán jobb is ez így.
Összességében értem én az üzenetet. Na, a kocka ember is megmutatja, milyen fasza csávó is tud ő lenni ám, ha akar. Meg laza, meg fenszi, és érti ő az idők szavát. Meg hogy felúszott mostan itt a mi kedvünkért a fősodorra! Érzékelte, hogy ezt csinálja a fél világ, nosza beállt ő is. Csak hát ilyen az, drága barátom, amikor valami nem belülről jön. A humort nem lehet tanulni, az bizony születik velünk, vagy nem jön meg soha. Az biztos, hogy sok embernek sikerült ezzel a kis videóval mosolyt csalni az arcára. Ha ez volt a terv, hát sikerült, lehet keresni valami kellemes melót ősztől.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de dramaturgiailag a lovat én átgondolnám még egyszer…
Kun Gergely