Nem mindegy, mivel díszíti magát a férfi!

Távol álljon tőlem, hogy kis hazánkban, ahol az elegáns öltözködés amúgy is sanyarú sorsát éli, bárkit is a férfiruha üzletek ritkább látogatására bíztassak, de csak nem bírom ki. Úgy gondoltam, hogy átlépek a témán, de nem ment. Elolvastam ezt a cikket és nem volt nyugalmam többé.

Történt ugyanis, hogy a távoli Ausztráliában, ahol mint tudjuk, az emberek annyira hülyék, hogy fejjel lefelé sétálgatnak, továbbá a wécé lehúzásakor a széklet is felfelé esik, szóval ott, elhatározta egy műsorvezető, hogy kerek egy esztendőn át ugyanazt az öltönyt fogja viselni. Teszi mindezt anélkül, hogy eme tényt bárki érzékelné.

A kollégái tiszta mázlisták, hogy nem a fürdést függesztette fel 365 napra!

Karl Stefanovic, a The Today Show című televíziós magazin arca szexista kísérletnek szánta akcióját, miszerint egy ugyanilyen pozícióban működő hölgy nem tudná ugyanezt megtenni anélkül, hogy meg ne szólná a közönség.

A Gardrob a kísérlet eleddig nem elemzett vetületeire szeretné felhívni a figyelmet.
Egyfelől ez a hosszú időn keresztül teljes rivaldafényben folytatott akció rámutat az általunk már többször hangsúlyozott tény fontosságára, nevezetesen arra, hogy a kellékek milyen remekül képesek áthangolni egy teljes ruhaszett üzenetét.

Az ing, a nyakkendő, a díszzsebkendő mind-mind hatalmas fegyverek a hétköznapi csatákba induló öltönyösök kezében. Arról nem is beszélve, hogy a harsány selyem kellékek micsoda reneszánszukat élik, köszönhetően nem kis részben a divatvilágon átsöprő Gatsby őrületnek! Inkább a hölgyek reszortja a hiányzó centimétereken sopánkodni, de kedves férfitársaim figyelmébe ajánlanám, hogy a jól átgondolt, tiszta selyem négyzetcentiméterek is óriási hatással lehetnek a gyengébbik nemre!

Érzékelhető egy másik mozzanata is a történetnek.

A hozzám forduló üzletemberek, politikusok gyakran bizonytalanok abban, mennyire is mehetnek bele a folyamatosan vibráló, dinamikusan változó trendekbe. Nekik mindig azt javasoljuk, bátran válasszanak maguknak egy relatíve állandó ‘outfit’-et.

Az ausztráliai tévénézők ugyanis nem véletlenül nem lázongtak, mit lázongtak, hisz észre sem vették napi kedvencük változatlanságát. Ez pedig arra vezethető vissza, hogy szeretjük az állandóságot is a környezetünkben. Vannak olyan szituációk, ahol kifejezetten előnyös stabil képet kommunikálni magunkról.

Halmozottan igaz ez olyan pozíciójú férfiak esetében, akikkel szemben támasztott alapvető követelmény a hitelesség. Szellő István, Bárdos András, Azurák Csaba például azok a közszereplők, akiktől a hírek objektív közvetítését várjuk. Esetükben nem lehet szempont, hogy szezonról szezonra megújuljanak, frizurát váltsanak, vibráló aktuál trendeket alkalmazzanak.

Az ausztrál moderátor esete tehát pozitív például szolgálhat mindazon férfiak számára, akik a bizonytalan ruhaválasztásukat az állandóságba való meneküléssel hidalják át.

Kun Gergely

GARDRÓB

Felnőtt tartalom, csak igényes és érett férfiaknak! Mindent megtudsz arról, hogy mit tehetsz azért, hogy a nők felfigyeljenek rád, az üzletfeleid elismerjenek, és követendő példának tartsanak, de legfőképpen, hogy te magad rátalálj saját stílusodra.

INSTAGRAM