Minden látszat ellenére piszkosul megöregedtem. No, nem kell megijedni, nem eresztek pocakot (#letsgetslimfit), a hajam is megvan, nem alszom el ebéd közben, és jellemzően felismerem közeli rokonaimat – bár sokszor úgy teszek, mintha…
Igyekszem követni a világban zajló folyamatokat, nyitott vagyok az új dolgokra, tudom használni a legfrissebb kütyüket, igaz egyre többször kérem kollégáim segítségét, ha valahol elakadok.
A tini nindzsa generáció tagjaival is jellemzően megtalálom a hangot. Tudjátok, ők azok a humanoidok, kiknek melső végtagjai okostelefonban végződnek, lehajtott fejjel járnak köztünk, képtelenek kézzel írni, és emoji jelek segítségével kommunikálnak.
Használom a közösségi felületeket, bizonyos vélekedések szerint (értsd: Töki) kissé sok időmet vesz el a hálón szörfölés, imádom pörgetni az instagram véletlenszerű képeit.
Tudok őszintén röhögni a manapság oly felkapott videó bloggerek – vloggerek – marhulásain, egyszóval kompatibilis vagyok a Zé generációval.
Pár hónapja érzékelek egy jelenséget, amivel azonban képtelen vagyok mit kezdeni. No nem mintha azon kellene lemérni egy-egy vizuális újdonság létjogosultságát, hogy nékem bekattan-e pozitívan a dolog, vagy sem, de azért furi. Sietve leszögezném, hogy sem a pucsító retkek, sem pedig a seggszájjal (anus mouthus) csücsörítők hada nem zavar. Gyakorlott továbbgörgető vagyok, nem húzom fel magam már szinte semmin, vagy ha igen, hát “block user”, oszt jónapot!
Ezennel hivatalosan is #bambizás-nak keresztelném a jelenséget, ami nagyjából arról szól, hogy egy rendkívül elmés, ugyanakkor nem túl szofisztikált kezelőfelület segítségével saját arcunkra őzike szemeket (Manga szemeket, ha valaki arra gerjedne…), cuki pamacsfüleket, gomborrocskákat, tündibündi szarvacskákat varázsolhatunk. Érdekes része az alkalmazásnak, hogy az egyébként magukat akkurátusan szőrtelenítő hölgyemények – mert ők képezik a korszakalkotó alkalmazás felhasználóinak gerincét – édes kis bajuszkákat is cserdítenek magukra egy kattintással.
Az igazi profi insta/snapchat/face riba… izé felhasználó persze indokoltan érezheti amatőrnek ezt a színvonalat, ők rövid videóüzenetté turbózhatját a jelenséget, ahol a fentebb már említett rajzos kreálmányok mozgóképi verziói adhatnak kellő nyomatékot magvas mondanivalójuknak, miszerint “Juj, de édes tüncimókusbögyörő voltál tegnap a BOBban, Vyyyyvcsyyyyy!!!” .
Itt jegyezném meg, hogy az óriásira nyújtott kutyanyelv dramaturgiai szerepét ezidáig még nem sikerült megfejtenünk; amint erre sor kerül, cikkünket frissítjük. Nyilvánvalóan nem érhetjük be azzal a bárgyú magyarázattal, hogy az öbölmenti országok unatkozó férfiai számára – kik a jelenséget közvetítő lányok jó részének megbízható munkaadói – ez a mozzanat valamiért szexuális többlettel bír…
A #bambizás sikere töretlen, hovatovább oly annyira, hogy a minap az általam izgalmas zenei formációnak tartott the Biebers zenekar frontemberénél, Puskás Petinél is láttam animációs trükkökkel megbolondított rövid videót.
Őszinte leszek, nem éreztem a nyomást, hogy magam is kipróbáljam a dolgot. Nem mintha férfiatlannak, vagy gyerekesnek ítélném, semmi bajom ezzel az ártatlan jelenséggel, nem győzöm hangsúlyozni.
A #bambizás mindenképpen mérföldkő szellemi és fizikai hanyatlásom rögös útján. Pusztán az a tudat vigasztal, hogy a végső állomás még remélhetőleg nagyon messze van, melynek csalhatatlan szimptómája, hogy a delikvens képes őszintén nevetni a szilveszteri Sas-kabarén.
Kun Gergely
